Az első Dihoplus megarhinus ősorrszarvú Európában

Ősorrszarvú-maradványokat találtak a Zalai-dombság területén – 1979-ben, véletlenül, földmunka során. A Leltárkönyvben csak annyi szerepel, hogy „leletmentés”, ami arra utal, hogy nem ásatás közben, hanem véletlenül kerültek elő a leletek. A késő-miocén lelőhelyről (a Zalaszentgyörgy melletti Kávásról) gyűjtött csontok a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárába kerültek.

Luca Pandolfi, a Roma Tre Egyetem (Università degli Studi Roma Tre) paleontológus PhD-hallgatója 2014-ben Synthesys-támogatással a Magyar Természettudományi Múzeumba látogatott, ahol az őslénytani gyűjtemény neogén és negyedidőszaki orrszarvúmaradványait – köztük az 1979-ben talált csontokat – tanulmányozta. Sem ő, sem vendéglátója, Gasparik Mihály, az MTM Gerinces és Gerinctelen Paleontológiai Gyűjteményének kurátora nem gondolta, milyen érdekes eredmény születik a csontok összehasonlításából.

Morfológiai és morfometriai vizsgálatok alapján Pandolfi megállapította, hogy a zalai maradványok a Dihoplus megarhinus fajhoz tartoznak. Ez azért meglepő, mert ez az orrszarvúfaj korábban csak jóval későbbi, pliocén kori (kb. 5 millió éves) lelőhelyekről került elő. A Káváson talált csontmaradványok tehát a faj legkorábbi (kb. 7 – 7,5 millió éves) előfordulását bizonyítják Európában. További, korábban azonosítatlan orrszarvúleletek revideálása során kiderült, hogy a Dihoplus megarhinus a mai Nyugat-Európa és Ázsia egyes területein is jelen volt már a miocén korban.

Elméletileg nem zárható ki, hogy D. megarhinus ázsiai eredetű, és onnan vándorolt tovább előbb Kelet-Európába, majd Nyugat-Európába és Anatóliába. Pandolfi vizsgálati eredményei alapján azonban az a valószínűbb, hogy ez az orrszarvú a mai Kelet-Európa területéről terjedt Ázsia és Nyugat-Európa felé valamikor a késő-miocénben. Az orrszarvúfaj legfiatalabb leletei a késő-pliocénből származnak. Léteznek pleisztocén kori maradványok is, melyeket ehhez a fajhoz tartozónak vélnek, ám ezt morfológiai bizonyítékok nem támasztják alá.

A vizsgálat során muzeológiai szempontból is értékes eredmény született. Kiderült, hogy az egyik leltározatlan koponyatöredék, amiről nem lehetett tudni sem a lelőhelyét, sem azt, hogy milyen fajba tartozik, összeillik egy leltározott, azonosított töredékkel, ami tökéletes bizonyítéka annak, hogy szintén a kávási lelethez tartozik, és a maradványok egyazon állattól, azaz egyazon egyedtől származnak.

Gasparik Mihály megtalálta, majd összeillesztette a Dihoplus megarhinus jobb alsó állkapcsának darabjait.

 

A Dihoplus megarhinus koponyatöredékei egymásra találtak

 

Szerzők: Jókuthy Emese és Gasparik Mihály