Műhelytitkok

Pillantsanak be muzeológusaink, preparátoraink munkájába interaktív bemutatónk keretében,

ismerjék meg 10 milliós gyűjteményünk néhány érdekes, féltve őrzött darabját is.

Ajánlott korosztály: 5 éves kor felett.

  A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

 

 

November 4. Vas Zoltán, Szöllősi-Tóth Petra: Darazsak

Magyarországon talán egyetlen állatcsoportot sem övez olyan mértékben eltúlzott félelem, mint a társas darazsakat. A jelenlétükre adott félelmi reakcióink pedig csak annak a valószínűségét növelik, hogy a darázs is fenyegetve érzi majd magát, és végül tényleg szúrásig fajulhatnak az események. Az életmódjuk, szokásaik megismerése viszont ad valamit, amit az ismeret nélküli félelem elvesz: azt hogy mindazért, amire képesek, „szeretet” nélkül is tudjuk csodálni őket, megadva nekik azt a „tiszteletet”, tartva tőlük pont annyira, ami ahhoz kell, hogy az esetek döntő többségében háborítatlanul megférhessünk egymás mellett. A körülöttünk élő társas darazsakat, azok elképesztően összetett életvitelét és építészetét, viselkedését a Hártyásszárnyúak gyűjteményének munkatársai mutatják be, illetve a látogatók lehetőséget kapnak arra is, hogy belekóstolhassanak a darázspreparálás művészetébe.

Esemény dátum: 
szombat, 2017, november 4 - 10:00