Teadélután nyugdíjasoknak

Vegyük kezünkbe a lábunkat! - Avagy nemcsak a nyugdíjasok nem élhetnek nagy lábon (az Ökolábnyomról).

 

Néhány éve egy új ökológiai szemléltető fogalom, az "ökolábnyom" jelent meg a világ döntéshozói előtt. Ebben az a nagyszerű, hogy bár ezek a döntéshozók "fönt" vannak, mi pedig "lent", azaz itt ahol élünk, mindnyájunkra érvényes az, hogy az ökológiai lábnyomunkat csökkenteni kellene. De miből áll össze ez a lábnyom? Nem egyszerű, mert egy parányi cipellőt viselő hölgyé sokszorosa lehet, mint egy negyvenhetes cipőben járó úré. Erről a viszonylag új fogalomról szól az előadás, és a beszélgetés során kiderülhet az Ön számára is, hogy mekkora lábon él.

Az előadó és beszélgetőtárs: dr. Vásárhelyi Tamás.

Az előadásokkal és kötetlen beszélgetésekkel egybekötött teadélutánokon személyes közelségbe hozzuk a múzeumi tárgyakat, és segítünk bepillantani a természettudomány rejtelmeibe, kutatóink mesélnek szakterületükről, munkájukról.

Az előadás után beszélgetéssel egybekötött teázásra hívjuk az érdeklődőket.
A program 15 órától 16.30-ig tart.

BELÉPŐDÍJ: 300 Ft/fő
Az 5 főnél nagyobb létszámú csoportoktól, baráti társaságoktól előzetes bejelentkezést kérünk. 
Regisztráció személyesen, telefonon vagy e-mailben a múzeum Információs Pultjánál. Tel.: (06-1) 210-10-85
E-mail: Kispál István: kispal.istvan@nhmus.hu

 

Esemény dátum: 
szerda, 2019, Május 29 - 15:00