Hat példány a Viktor Emánuel-gyűjteményből
Az MTM Ásvány- és Kőzettárában található érdekes olaszországi díszítőkő-kollekció történetéről sajnos keveset tudunk, mert iratai 1956-ban elégtek. Eredetéről a „Regno d’Italia, Ministero d’Agricoltura, Industria e Commercio, Prodotti Minerali ad Uso Edilizio e Decorativo” (Olasz Királyság, Mezőgazdasági, Ipari és Kereskedelemi Minisztérium, ásványi termékek építési és díszítési felhasználásra) feliratú, a kőzet kereskedelmi nevét és lelőhelyét megadó címkék is tanúskodnak (l. a képen jobbra fent lévő példányt). A Magyar Nemzeti Múzeum centenáriumi évkönyvének egy részletéből tudjuk, hogy a gyűjteményt II. Viktor Emánuel (1820–1878) olasz király adományozta Graenzenstein Béla közbenjárására (1847–1913). Valószínű, hogy az anyag a Viktor Emánuel által is meglátogatott 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott olasz díszítőkő-mintakollekció vagy annak megfelelője, ugyanis Graenzenstein volt a világkiállítás bányászati részének vezetője.
II. Viktor Emánuel olasz király (1820–1878)
Forrás: Wikipedia (http://it.wikipedia.org/wiki/File:Tranquillo_Cremona_-_Vittorio_Emanuele_II.jpg)
A gyűjtemény csaknem 400 darab, 20,5 × 10,5 × 5,5 cm-es, tégla alakú, csiszolt kőzetpéldányból áll. A néha „olasz márványgyűjtemény” névvel illetett kollekcióban kevés a valódi márvány, annál több a – kereskedelemben szintén márványnak nevezett – tömött mészkő. Ezeket breccsás felépítésükből (a kőzeteket bemutató képen balra és középen lent), ősmaradvány-tartalmukból (jobbra lent) stb. adódó mintázatuk teszi dekoratívvá. Szintén szépek a – helytelenül alabástromnak is hívott – szalagos megjelenésű forráskalcitok (középen fent). Aránylag kevés a – kereskedelemben gránitként ismeretes – magmás kőzet (ilyen például a szienit, jobbra fent). A metamorf kőzetek közül a (valódi) márványokon kívül kiemelésre méltók a szép szerpentinitek (balra fent).
Amint a kollekció anyaga is bizonyítja, az itáliai díszítőkőipar felvirágzása részben Olaszország e szempontból mindenképpen kiváló földtani adottságainak volt köszönhető. Egy további – talán még fontosabb – tényező a díszítőkövek felhasználásának régi hagyománya volt. Az ókori Rómában ugyanis – a görög építészettől eltérően – az épületek festése helyett inkább különböző színű kőzeteket alkalmaztak.
Graenzenstein Béla (1847–1913)
Forrás: OSZK EPA (http://keptar.oszk.hu/036400/036428)
A Viktor Emánuel-gyűjteményt a Krenner-korszakban (1870–1919) kiépült és az 1950-es évek legelejéig fennállt klasszikus kiállításon három üvegvitrinben mutatták be. A II. világháború után már csak néhány példány volt kiállítva, inkább csak dekorációs céllal. 1995/96-ban, a Ludovikába költözéskor a gyűjtemény ismét méltó elhelyezést kapott: a kőzetgyűjtemény raktártermét kettéosztó masszív tartóoszlopok közeibe készíttetett, neonvilágítással ellátott szekrények üvegezett felső részébe került. E tíz vitrines szekrény 2013-ban, amikor az Ásvány- és Kőzettár területét át kellett adnunk az NKE-nek, az egész gyűjteménnyel együtt lekerült az alagsorba, ott a közlekedő folyosónak a kőzetgyűjteményi raktárterem előtti részén állítottuk fel.