Inváziós poloskák ébredeznek

Ugye, emlékeznek rá, hogy ősszel egyre csak befelé igyekeztek a poloskák a házakba? Teleléshez készülődtek, és mi lehet erre alkalmasabb a fűtött lakásoknál?

Nos, itt a tavasz, és a poloskák menetelésének iránya megfordult. Az imágó alakban (kifejlett rovarként) átvészelt tél után a hívatlan vendégek távoznak a lombjukat éppen hajtani készülő fák felé. Párosodás és peterakás következik.

A poloskák tömeges megjelenése a lakásokban – mármint a növényeken élő fajoké – nem régi jelenség Magyarországon. A 2000-es évek elején kezdődött, de azóta egyre nagyobb méreteket ölt. Ezek a poloskák ugyanis nem a hazánkban mindig is jelen volt fajok közül kerülnek ki, hanem más földrészekről idekeveredett inváziós jövevények.


Nyugati levéllábú-poloska (középen) ázsiai márványospoloskákkal körülvéve (preparálás és fotó: Szendrey Iringó)

A képen két faj preparált példányai sorakoznak. Középen egyetlen nyugati levéllábú-poloska (Leptoglossus occidentalis) látható, mely Észak-Amerika nyugati partvidékéről indult. Kelet felé végighaladt a kontinensen, majd átjutott Európába – valószínűleg a fakereskedelem révén –, és 2004-ben felbukkant Magyarországon. Fenyőfélék virágzó hajtásain és érőfélben lévő tobozain szívogat; ezzel bizonyára nem tesz jót a növényeknek, de mivel fenyőmagot senki nem termel nálunk, károkozásáról nem beszélhetünk.

A többi példány a képen az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) képviselője. Magyarországon 2013-ban fogták először ezt a rovart, azóta az ország nagy részén mind nagyobb számban jelentkezik. Tipikus potyautas: járműveken, csomagolóanyagokban megbújva bárhová gyorsan eljut. A lakásban sem öröm a jelenléte, de a nagyobb baj az, hogy veszedelmes kártevő. Több, mint százféle növényen képes megélni, köztük szántóföldi és kerti fajokon is, de főleg gyümölcsfákon. A rengeteg poloska szúrása nyomán a termés deformálódik, elszíneződik, tehát fogyaszthatatlan és eladhatatlan lesz.

A nyugati levéllábú-poloska (balra) és az ázsiai márványospoloska élő egyedei

Szöveg: Merkl Ottó

Képek (a második és a harmadik):
Nyugati levéllábú-poloska (Leptoglossus orientalis) – fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0
Ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) – fotó: Bán Csaba, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0