Kalandvágyó lelkülettel egy múzeum élén

Korsós Zoltán 2013 augusztusa óta a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Több mint 30 éve dolgozik az Állattárban a Soklábúak gyűjteményének kurátoraként.

53 országban járt múzeumi gyűjtőexpedíción és több mint 40 új fajt fedezett fel. Mindennapjairól kérdeztük az igazgatót, kutatót és családapát, aki ha 200 évvel korábban született volna, akkor leginkább Humboldt, Darwin vagy egy másik nagy utazó bőrében tudná elképzelni magát.

Hogyan lett zoológus?

A szüleim sohasem foglalkoztak zoológiával, az állatok iránti érdeklődésemre mégis nyitottak voltak. Ötéves koromban fogtam az első szarvasbogaramat Csákváron, melyet édesapámmal együtt preparáltunk. Nagybátyám, Fábián Gyula professzor alapította a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszékét, az ELTE biológia szakára azonban általános iskolám igazgatója hatására jelentkeztem. A felvételinél és az első két biológus évemben nagy előnyt jelentett, hogy a gimnáziumban fizika tagozaton végeztem. Mivel MTA állattani kutatóintézet sohasem létezett, a Természettudományi Múzeum Állattárát vettem célba, illetve ajánlották tanáraim. Az egyetem utolsó két évében már részben a múzeumban dolgoztam, ahol gyíkokkal, kígyókkal foglalkoztam, hüllőkből írtam a szakdolgozatomat is. Az Állattárba kerülve 1982-ben az akkori főigazgató, Kaszab Zoltán javaslatára váltottam a herpetológiáról a soklábúakra. Ebben nagy lehetőséget láttam, mivel akkoriban százlábúakkal és ikerszelvényesekkel hazánkban egyedül Loksa Imre foglalkozott. A gyűjteményben Bíró Lajos és Xántus János régi anyagaira bukkantam, és ez nagyon megragadott, első munkám a régi típuspéldányok feldolgozása volt. A herpetológia azonban a mai napig is érdekel, korábban a rákosi vipera, később a pannongyík és a haragos sikló védelmével foglalkoztam. A soklábúak szakembereként hamar és könnyebben váltam ismertté a világban, mivel ezt a szakmát a világon nagyon kevesen, körülbelül százan művelik. Az ikerszelvényesek 80.000-re becsült fajszámából ma 12 ezret ismerünk, így még rengeteg új faj leírására van lehetőség.

 

Erdei sikló tekeredik zöld gyík köré. Az élethű szobrot Zilahy Ferenc készítette.

 

Mivel foglalkozik a múzeum főigazgatójaként?

A múzeumban eltöltött 30 év közben rövid ideig a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályának helyettes vezetője, illetve Állattár-vezető is voltam, majd külföldön sokfelé, legtovább Japánban is szereztem tapasztalatokat, így intézményünkre külső szemlélőként is rálátok. Kollégáim kértek fel 2013-ban, hogy pályázzam meg a főigazgatói pozíciót. A vezetés egyszerre hálás és nehéz feladat, kollégáim megbíznak bennem, viszont elég sokáig dolgoztunk együtt ahhoz, hogy bizonyos döntések olykor rosszul érintsék őket vagy konfliktusokhoz vezessenek. A múzeumot másképp képzelem el, mint az elődeim, ez is okoz problémákat. Nehéz elfogadtatni az újító gondolatokat. A tudományos munka számomra persze most háttérbe szorult. Reggeltől estig más intézményekkel és a fenntartóval, szakmai partnerekkel, döntéshozókkal tartom a kapcsolatot.

 

Mit szeret a munkájában?

Élvezem a kapcsolattartó szerepet külső intézményekkel, illetve kihívásnak érzem a múzeum elismertetését a politikai döntéshozók felé. A múzeumot sajnos nem ismerik eléggé, kincseiről és tevékenységéről jóval kevesebben tudnak, mint szeretnénk. Munkám során az intézmény ismertségéért és elismertségéért dolgozom. Legnagyobb problémát még mindig a saját épület hiánya jelenti, a Ludovika, amely már nem is a mienk, kiesik a turisták fő csapásvonalából. Az elhelyezési probléma egyébként közel 200 évre tekint vissza, már nem sokkal a kezdetek után felmerült a kiválás a Nemzeti Múzeumból. A nagyközönség számára a Magyar Természettudományi Múzeum akkor lenne megfogható, ha lenne egy jól azonosítható, ikonikus épületünk. A Liget Budapest programból hatalmas helyigényünk miatt (45.000 m2) szorultunk ki, sokkal nagyobb területre lenne szükségünk, mint a többi múzeumnak, mivel a tárak és a kiállítóterek szoros egységet alkotnak.

A krokodilt Csorba Gábor találta összetekerve a pincében. A hatalmas dél-amerikai példányt egy latin-amerikai cipészműhelyben készítették ki. A preparátum jó állapotban volt, egyedül a letört fejet kellett visszaragasztania Izsák Imrének. Ő készítette el a látványos felfüggesztést is.

 

Nem gondoltak arra, hogy csak a kiállítást költöztetik, a gyűjteményeket eredeti helyükön hagyják?

Évszázados gyűjteményeink vannak, melyeket nem lehet szétválasztani a kiállítóterektől. A közönség számára is szeretnénk kinyitni a gyűjteményeket, hogy ne csak internetes adatbázisokból informálódhassanak. A múzeumok egyediségét általában az adja, hogy a gyűjtemények és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások egy helyen találhatók meg. A természettudományi múzeumokban a mérhetetlenül nagy gyűjtemények miatt csak az anyag töredékét tudjuk bemutatni egy-egy kiállításon. Három millió bogarat mégsem állíthatunk ki, s nem is ez a fontos, hanem a bennük rejlő információtartalom miatt képviselnek nemzeti értéket.

A polipot közel 15 éve találta a főigazgató az Állattár puhatestű gyűjteményében. Nincs hozzá semmilyen adat, se évszám, se leltári szám, de legalább száz éves lehet.

 

Mely kutatásait tartja legfontosabbnak?

Ha a kutatási mérőszámokat (például az impakt faktort) veszem figyelembe, a régebbi herpetológiai, természetvédelmi, ökológiai cikkeim értékesebbek. Ha a hosszú távú, akár több száz évig fennmaradó eredményekre gondolok, akkor a fajleírások a mérvadóbbak. Soklábúakból több mint 40 új fajt írtam már le. A kelet-ázsiai területek ismeretlen faunájának (Tajvan, Riukiu-szigetek) felfedezése számomra sokkal kedvesebb, érdekesebb élmény és maradandóbb eredmény is. Az ökológiai vagy molekuláris taxonómiai vizsgálatok sokkal divatosabbak, de eredményeik 2-3 évente elavulnak vagy újraértékelendők. A fajleírás eredményeit ritkán változtatják meg, legtöbb fajleíró cikkem hivatkozása legalább 80 évre tekint vissza.

 

Műalkotásokkal, preparátumokkal és Korsós Zoltán saját fényképeivel díszített főigazgatói dolgozószoba, amelyben a vezetői értekezleteket is tartják.

 

Kutatásai során mely területek érdeklik leginkább?

Zoológusként minden állat érdekel, különösen az egzotikusak. Sajnos nem mondhatom, hogy szigetszakértő vagyok, de mindig is foglalkoztatott az állatföldrajz, a szigetek élővilágának története és a kontinensvándorlás. Visszakövethető, hogy a tengerszint változásai miatt a Riukiu-szigetcsoport az ázsiai kontinenssel időről-időre összeköttetésben állt. Ezalatt az állatok, mint az általam kutatott soklábúak is, folyamatosan vándoroltak. A Csendes-óceáni szigetvilágot nagyon kedvelem, Új-Zélandon, Palaun és a mikronéziai szigetvilágban olyan apró talajállatokat találtam, melyeket előttem senki más. A tudománytörténet szintén érdekel, egzotikus területeken, például Xántus nyomán találtunk olyan fajokat, melyeket 100 év után mi pillantottunk meg először. Szeretem feltárni a történeti hátteret, korabeli beszámolókból állapítom meg merre jártak a magyar kutatók. Okinaván bukkantam rá, hogy Bettelheim Bernát magyar misszionárius 1846-54-ig próbált keresztény hitet téríteni ezen a buddhista-sintoista területen, aztán elzavarták. Ha 200 évvel ezelőtt születtem volna, Humboldt vagy Darwin jellegű világutazó szerettem volna lenni, persze könnyen lehet, hogy valamelyik betegség miatt meg sem élem a 30 éves kort, vagy leszúrnak a bennszülöttek, mint Cook kapitányt.

David Attenborough nyomdokain… A hévforrásban fürdőző japán makákók valósággal vonzzák a fotósokat Naganoban.

 

Hogyan lehet eljutni ilyen egzotikus területekre?

Japánban például nincs ikerszelvényes-kutató, első levelem után azonnal fogadtak. Napjainkban sokkal több egyetemi, doktori vagy posztgraduális ösztöndíj létezik, mint a 80-as években, amikor én kezdtem. A hátteret persze mindig magunknak kell megteremteni. Több hallgatóm önkéntesként kezdett el dolgozni egzotikus, trópusi helyeken, nehéz körülmények között. Mindenki irigykedik rájuk, pedig csak a repülőjegyre spóroltak össze annyit, hogy külföldön kutathassanak. A kint töltött első év embert próbáló, előfordul, hogy a kutatópalántáknak mondjuk állatok alól kell takarítani a piszkot. Egyik hallgatóm Peruba ment egy papagájkutató telepre önkéntesként. Minden nap hajnali 4-kor kelt és lelkiismeretesen dolgozott, ennek köszönhetően egy év után őt nevezték ki a telep vezetőjének. „Senkinek nem csöppen csak úgy az ölébe a lehetőség.”

Tachigaa vízesés, Okinawa, Japán. A zuhatag magánterületen van, ahol a tulajdonos kávéval várja a pihenni vágyó turistát.

 

Mivel foglalkozik szabadidejében?

Három gyermekemmel és a feleségemmel egy remek helyen, nagyapám régi birtokának maradványán élünk Baracska falu szélén, a Velencei-tónál. Nagy telkünk van tóval, nádassal és réttel, ahol élvezem a nyugalmat, nézem a denevéreket, őzeket, rókákat, vagy éppen a tavunkban lakó vidrát. Kiváló hely a pihenésre és a felüdülésre. Szabadidőmben szeretek könyveket olvasni, ismeretterjesztő cikkeket írni, fotózni. Kedvelem a sci-fit, a kalandfilmeket, a thrillereket és a helyszínelő sorozatokat. Minden nap Baracskáról járok munkába vonattal, sokszor a 16 éves lányom társaságában, aki az iskolába megy. A fiaim nagyobbak, egyikük Izlandon él, a másik pedig villamosmérnökként dolgozik Budapesten.

Az igazgató kerti tavában fürdőző vidra

 

Őket nem annyira fogták meg a természettudományok?

Soha nem akartam arra kényszeríteni a gyermekeimet, hogy folytassák a szakmámat, de a tudást, az érdeklődést amennyire tudtam átadtam. Rengeteg állatot ismernek és többnyire azt is tudják, hogyan kell velük bánni. Szeretnek egzotikus helyekre utazni, Tajvanra, Ausztráliába, Új-Zélandra magammal is vittem őket, együtt kapirgáltunk az erdőkben, gyűjtötték velem az ezerlábúakat, melyeket mikroszkóppal meg is vizsgáltunk, így adtam át nekik a természethez, az egzotikus területekhez és a különböző emberekhez, népekhez, nyelvekhez fűződő szeretetet.

 

 

Melyik a kedvenc gyűjteményi példánya?

Talán a Riukiaria ezerlábúak az Okinawai-szigetekről. Eddig négy új fajt írtam le ebből a karimás ikerszelvényes csoportból. Az egyedek 6-7 cm hosszúak, színesek, némelyikük UV-fényben fluoreszkál, mint a skorpiók. Sötétbarna, narancssárga, kék, fémes zöld, színekben pompáznak, ami azért érdekes, mert egyébként teljesen vakok. Az összes karimás ikerszelvényes méreganyagot, ciánt termel, amit védekezésre használnak. Mivel a méreg előállítása energiaigényes, valószínűleg a riasztó (apodemikus) színezettel spórolnak. A kígyók szintén takarékoskodnak mérgükkel, amikor toxin nélküli, száraz marással ijesztenek.

 

A vészhelyzetben ciánt termelő Riukiaria ezerlábúak feltehetően rikító színükkel riasztják el a ragadozókat.

 

Marta már meg kígyó?

Egy rákosi vipera megmart egyszer, amikor rádióadót szereltünk rá, de az szerencsére nem veszélyes faj. A keresztes viperánál már nem árt az elővigyázatosság. Az ikerszelvényesek korhadékevők, nekik csak riasztó szaguk van, a százlábúak azonban ragadozók és tudnak mérgezően harapni. Nagy állkapcsi karmuk van, amellyel komoly sebet tudnak ejteni. Engem már többször megmartak, de szerencsére csak a veszélytelenebb fajok közül. Délkelet-Ázsiában a szkolopendrák 15 centire is megnőnek, azokat inkább csipesszel fogom meg, ugyanis csúnya gyulladást tudnak okozni. A dél-amerikai Scolopendra gigantea 30 cm-esre is megnő, gyerekekre vagy idősekre akár halálos is lehet a marása.

 

Hogyan képzeli el jövőjét?

2018-ig leszek igazgató, addigra szeretném, ha a múzeum elhelyezését elő tudnám készíteni, hogy létrejöhessen egy 21. századi korszerű természettudományi múzeum.

 A Magyar Természettudományi Múzeum logója szoborba öntve (Zilahy Ferenc alkotása)

 

Fotó: Simó Szabolcs, Korsós Zoltán

Szöveg: Kucska Krisztián

Szerkesztő: Jókuthy Emese