|
|
| Állattár |
|
Állattár > Történet > Zilahi-Sebess Géza |
Zilahi-Sebess Géza
(Sebess Géza, Geysa, 1905. december 12. Marosugra (Kisküküllő m., Románia) - 1960. április 30. Debrecen): zoológus, egyetemi docens. – Egyetemi tanulmányait csak mint katona-hallgató kezdhette meg 1924-ben v. 1925-ben. Az egyetemi doktori címet 1930-ban, a középiskolai tanári oklevelet 1931-ben szerezte meg a Debreceni Tudományegyetemen. 1931-1949. között tanársegéd, majd adjunktus a Szegedi Tudományegyetemen. Egyetemi magántanári címet 1942-ben szerzett "Az ízeltlábú állatok morfológiája és rendszertana" c. tárgykörből. 1949-től a Debreceni Tudományegyetem Állattani Tanszékét vezette mint adjunktus, majd docens.
Tudományos munkásságát elsősorban fonalascsápú kétszárnyúak körében fejtette ki. Hazánk törpeszúnyogjairól (Ceratopogonidae, Heleidae) írott monográfiája tette ismertté nevét, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum anyagairól írt. Más fonalascsápú családokkal, illetve más állatokkal is foglalkozott; mezőgazdasági állattani, rovaranatómiai, hidrobiológiai és gerincesekre vonatkozó közleményei is vannak. Tagja volt a Magyar Rovartani Társaságnak, a Természettudományi Társaságnak, a Magyar Biológiai Társaságnak és a Magyar Hidrobiológiai Egyesületnek is. Több egyetemi jegyzetet és ismeretterjesztő cikket írt.
Fő művei: Anabiotische Dipteren (Archiv für Hidrobiologie, 23(2), 1931, 310-329); Unsere blutsaugenden Chironomiden (Állattani Közlemények 30(3-4), 1933, 146-151); A Balaton partvidék Heleidái. Über Heleiden des Balaton-Gebiets (A Magyar Biologiai Kutatóintézet I. Osztályának munkáiból, 8 (1935/1936), 1936, 196-206); (1940): Magyarország Heleidái. Heleiden aus Ungarn. (Folia entomologica hungarica, 5, 1940, 10-133); Neue Nematoceren (Diptera) aus dem Karpatenbecken (Acta zoologica hungarica, 2, 1956, 433–440); Fonalascsápúak I. – Nematocera I. (Magyarország Állatvilága, 14. kötet, 2. füzet, Bp., 1960, 1-70).
Irodalom és bibliográfia: Mihályi Ferenc: Megemlékezés dr. Zilahi-Sebess Gézáról (Folia entomologica hungarica, S. N., 15, 1962, 265-270).
|
|