A tudós dolgozószobája - szabadulószoba

A játék során 19. századi fiatal kutatók bőrébe bújhattok, akik rejtélyes meghívást kaptak egy titokzatos tudóstól. A levelében csak Robert-ként bemutatkozó tudós azt állítja, hogy megfejtette „az élet legnagyobb rejtélyét”. Arra kér benneteket, oldjátok meg a felfedezéshez vezető rejtvényeket. Ha sikerül, együtt tárhatjátok eredményeiteket a világ elé.

Mi sem lehetne csábítóbb egy fiatal kutató számára!

Csakhogy az élet legnagyobb titkát a dolgozószoba valódi állat- és növénypreparátumai, geológiai kincsei és ősmaradványai őrzik…

A játék kezdetén egy 19. századi természettudós, Robert dolgozószobájába csöppennek a látogatók. Korabeli bútorok, kutatási eszközök, állat- és növénypreparátumok, ősmaradványok, ásványok veszik körül, egyedi atmoszférát teremtve. A vezérfonal, hogy ez a tudós megfejtette az élet legnagyobb rejtélyét, és ennek nyomai e szobában találhatók.

Robert tehát arra kéri fiatal kutatókat, hogy az utazásai alatt gyűjtött bizonyítékokat vizsgálják meg, az eredményeket gondolják végig. Arra kíváncsi, hogy ugyanarra a következtetésre jutnak-e más kutatók is, mint ő. Ha igen, csak akkor fog a világ legrangosabb tudományos társasága, a Royal Society elé járulni elméletével, és a fiatal kutatókat társfelfedezőnek tekinti majd. Rendkívül csábító ajánlat ez a nevük megismertetésére vágyó fiatal kutatónak.

A kutatóknak mindössze egy órájuk van. Amennyiben ugyanazon következtetésekre jutnak 60 perc alatt, mint Robert, az élet legnagyobb rejtélyének felfedezőivé lesznek. Fény derül Robert személyére, és az élet legnagyobb rejtélyének társfelfedezőiként együtt léphetnek fel vele a világ legrangosabb tudományos társasága, a Királyi Tudományos Társaság színe előtt. 

Amennyiben viszont egy óra alatt nem sikerül eredményeit megerősíteniük, e világot átformálni hivatott felismerés elbukik, hiszen a Társaság előtt is csak egyetlen órája lenne az életmű bemutatására.

 

Értenem kell a természetrajzhoz?

Nincs szükség előzetes tudásra, csak türelemre, logikára, csapatjátékra, és sok-sok olvasásra.

Hányan játszhatunk?

A pályán 2-6 fő tud kényelmesen játszani.

Hány perces a játék?

60 percetek van arra, hogy ti is rájöjjetek az élet legnagyobb rejtélyére.

Mennyibe kerül?

Március 31-ig 10.000 Ft/csapat, Április 1-től 12.000 Ft/csapat

Két főnek: 7500Ft 

Diákkedvezmény 2 fő feletti csoportoknak: 10% (ha a csoport minden tagja diák)

Hogyan tudok foglalni?

A "lefoglalom" gombra kattintva az online foglalási rendszerünkbe jutsz. Válaszd ki a szobát, húzd a naptárban a választott időpontra, és véglegesítsd a foglalásodat. A foglalásodról visszaigazoló e-mailt fogsz kapni.

Baj van, hogyan tudom lemondani, vagy módosítani a foglalásomat? 

A foglalásodról szóló e-mailben van egy "módosítás" link, amire kattintva ismét a foglalási oldalra kerülsz. Ott tudod elvégezni a módosítást. Lemondani, módosítani 48 órával a foglalt időpont előtt tudsz. Ha a módosítási szándékot megelőzően on-line átutaltad a lefoglalt játék árának összegét, és a játék időpontját megelőző munkanapon 12.00 óráig lemondod a foglalást az mtmszabadulo@nhmus.hu e-mail címen, a teljes összeget visszautaljuk.

Amennyiben a játék e-mailben történő lemondása a játék időpontját megelőző napon 15:00 óráig megtörténik, úgy a már befizetett összeg 50%-át utaljuk vissza. 

A foglalás lemondásában szerepeltetni kell az átutalás időpontját, összegét, a befizető nevét és a bankszámlaszámot, amelyre a visszautalást kéred.

A játék le nem mondása, illetve a megelőző nap 15,00 óra után beérkezett lemondása esetén a játékra befizetett összeget nem tudjuk visszafizetni.

Játék lemondására telefonon nincs lehetőség.

Mikorra érkezzünk? 

Hogy minden lefoglalt játékot időben megkezdhessünk, kérünk, hogy pontosan érkezzetek. Nagyon fontos, hogy legalább 5 perccel korábban a helyszínen legyetek, mint a játék kezdete.

A pályák előterében kényelmesen el tudtok helyezkedni, ruháitokat le tudjátok rakni, inspiráló közegben tudtok a játékmester segítségével felkészűlni a játékra.

Hogyan tudok fizetni a szobákért?

1. A múzeum kiállításának pénztárában nyitvatartási időben 17.30-ig

Ha 17.30-ig megérkezel, a múzeum kiállításának pénztárában tudsz jegyet váltani. Fizetni készpénzzel és kártyával is lehet.

2. Készpénzzel közvetlenül a játék előtt a szabadulószobában

A helyszínen 17.30 után már csak készpénzzel tudsz fizetni, ha anélkül indultál el, a múzeumhoz legközelebb a Nagyvárad téren találsz OTP-automatát a Metró jegykezelő automaták mellett. 

3. Banki átutalással

Banki átutalás választása esetén kérjük az alábbi számlázási adatokat megadni:

Számlázási név*: (Magánszemély neve/Cég neve)
Cím*: (Irányítószám, település, közterület neve, jellege, házszám)
Adószám**: (Cég esetében)

Céges befizetés esetében játékos neve:

Megjegyzés:

*Minden esetben kötelező kitölteni!
**Céges befizető esetében kötelező kitölteni.

A játék díját a játékot megelőző három munkanappal korábban kérjük a Magyar Természettudományi Múzeum Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-014255138-00000000 számú bankszámlájára befizetni.

Kérjük, hogy az átutalásról szóló banki bizonylatot (visszaigazolást) akár kinyomtatva, akár a telefonod képernyőjén hozd magaddal, és mutasd be az animátornak. A befizetésről szóló számlát postai úton kézbesítjük.

A játék kezdetekor átadott banki bizonylaton a befizetés beazonosítása érdekében az alábbi adatoknak kell minimálisan szerepelnie:

-          Játékos/befizető bankszámlaszáma
-          Kedvezményezett  (Magyar Természettudományi Múzeum) neve, bankszámlaszáma
-          Átutalás összege
-          Megjegyzésben a Játékos neve, a játék időpontja (év.hó.nap.óra)/vagy  foglalási szám

A játék csak a beazonosítható adatokat tartalmazó banki bizonylat bemutatása ellenében kezdődhet meg.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

A szabaduláskor, ha tehetitek, támogassátok a múzeum alapítványát.