Muzeológia

Ismét jelentkezünk a múzeumi biodiverzitás-kutatás legújabb eredményeivel. 2023-ban összesen 121 új taxont – úgymint 102 tudományra új fajt, 13 alfajt, egy altribuszt, négy nemzetséget és egy alnemzetséget – fedeztek fel, illetve írtak le a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói.

A megnövekedett áru- és személyforgalom miatt minden eddiginél nagyobb számban jelennek meg hazánkban idegenhonos állatfajok, amelyek ráadásul a melegedő klíma miatt nagyobb eséllyel is telepednek meg, mint évtizedekkel ezelőtt. Három magyar városból került elő két laposféreg faj, amelyek előfordulását HUN-REN ATK Növényvédelmi Intézetének (NÖVI) és a Magyar Természettudományi Múzeumnak (MTM) a kutatói először jeleztek a Zootaxa című zoológiai folyóiratban.

A Keszthelyi-hegység keleti peremén, a bejáratánál is látható szúrós csodabogyóról elnevezett tektonikus eredetű barlang méltán híres gazdag formakincseiről, különösen szépek a Függőkert és a Meseország termek cseppkövei. Ez évben azonban a Haász József és Gregorits Máté barlangkutatók különös dolgokra, furcsa csontokra találtak a barlang mélyén. Ezek között volt egy vaskos teknőspáncél darab, mely egy miocén időszakban élt szárazföldi teknős része volt egykoron. Itt kezdődtek a bonyodalmak.

A barokk kor jezsuita iskoláiban egyedülálló módon tanították a ma természetismeretnek nevezett tantárgyat. A kíváncsiságból fakadó megfigyelés és a kísérletezgetés nem maradt elméleti vagy bölcseleti síkon. A jezsuita atyák nem hipotéziseket gyártottak, hanem miután a tapasztalatokat összegyűjtötték és rendszerezték, átültették azokat a gyakorlatba. Mindez kiválóan tetten érhető volt a nemesi származású fiatalok nevelésére létrejött bécsi jezsuita kollégiumban, amelyet az 1749-ben alapítványtevő Mária Terézia uralkodóról Theresianumnak (Tereziánumnak) neveztek el. Bár a jezsuiták alig negyed évszázadig vezették, ezalatt is nagyszerű eredményeket ért el, és a legkiválóbbak kiválóságai nevelkedtek a falai között, hogy csak magyar családokat említsek: Apponyi, Batthyány, Csáky, Hadik, Pálfy, Révay, Széchényi, Szluha…

Akik szerint az éjjeli lepkék unalmas szürkés-barnás színűek, feltehetően nem erre a fajra gondoltak. Élénk, „neonzöld” alapszíne nem áll nagyon messze a láthatósági mellények árnyalatáról, amelyet csinosan kiegészít a szárnyak külső szegélyén futó rozsdabarna sáv, ill. az ugyanilyen színű szárnyrojt. A zöld és a barna szín találkozásánál pedig keskeny sárga csík vonul végig. Bár rokonai között aprónak számít, a példányok szépségükkel magukra vonták figyelmünket a Lepkegyűjteményben.